2023. december 11.
Széchenyi 2020
Széchenyi 2020

Események

2018. február 5-én az NTP gyakorlaton a Klímaváltozás témájával foglalkoztunk.

2018. január 29-én az NTP gyakorlaton a Vízenergia témáját, kihasználásának lehetőségeit vizsgáltuk.

2018. január 22-én az NTP gyakorlaton a talajerózióhoz, a folyók munkavégző képességéhez kapcsolódó terepasztalos gyakorlatokat végeztünk.

2018. 01. 08-án vízzel kapcsolatos fizikai érdekességeket vettünk sorra.

2017. november 13-án az NTP gyakorlaton a Víz körforgásával kapcsolatos kísérleteket végeztünk.

 Idén is szeretettel várunk minden kedves érdeklődött az Öveges Diáklaborba 2017. szeptember 29-én 17 órától.

                                              

A november 25-i, Öveges laborban megtartott órán a víz körforgását tanulmányoztuk és modelleztük. Projektort, laptopot és a modellezéshez szükséges eszközöket használtunk.

Április 21-én csütörtökön a felsős Természettudományos Hét keretében mindegyik hatodikos osztályunk kétórás laborfoglalkozáson vett részt az iskola Öveges Diáklaborjában.

Az elmúlt héten iskolánk 9. évfolyamos tanulói a kőzetburokkal kapcsolatos tanulmányaikat kiegészítve földrajz labor órán vettek részt.

Szabóné Adorján Erika tanárnő kíséretében 2 órás projekten vett részt a 4.a osztály.

Béltekyné Rácz Irén tanárnő kíséretében 1 órás gyakorlaton vett részt a 4.b osztály egyik fele. A 9 kis diák megismerkedett a foglalkozás során a különböző titkosírásokkal:

Intézményünk alsó tagozatos diákjai Nagy Béla tanár úr kíséretében 2 órás környezetismeret gyakorlaton vettek részt. A 3.a osztály 23 diákja megismerkedett a foglalkozás során: